George Bátonyi : * Zene * lemezek * CD * letöltések
A ZENE
Az igazi Jazz miképpen a igazi zene is, mindig egy kiszolgáltatott és megalázott közösség kifejező valódi zengő művészete marad!
Az elnyomásból táplálkozik és nem piacképes. Egy letaszított közösséget és annak az érzéseit hivatott szimbólumaként megjeleníteni az ellenszolgáltatás hátsó szándéka nélkül. A valódi zene anyja, maga a megfoghatatlan semmibe foszló elkeseredés és sértett életérzés. Apja, a kilátástalan düh ereje és a feltételek nélküli szabadság és elismerés utáni elérhetetlen harcos vágy. Amelyik zenében ez egy kicsit is lankad, és hígul, kommerszé és letűnt nevetséges zeneakadémista partitúra mechanizmussá válik. /Bővebben/
A "Rendes" ZENE
Mikor a szerencsétlen muzikális analfabéta gyökér kifejtette nekem, hogy szerinte sem vagyok tehetségtelen, sőt ennyi ésszel és tehetséggel "rendes" zenét kéne játszani, hogy megéljek belőle. Nos továbbra sem vagyok hajlandó teljesíteni eme kívánságokat.
Persze a paraszt belehallgat azt tiszteletből megveregeti a vállam azt vissza rakja szart amit élvez is.
Ez valami olyan mikor valakinek évekig ebédre adnak egy húggyal felvizezett romlottas levest amibe úszkál néha egy darab pudvás répa és egy kis penészes zsír. Aki ezen szocializálódik az egy vidéki lagzin véletlenül eszik egy kanál csigatésztás aranysárga húslevest két napig rókázik a bokorban utána.
Soha nem is értettem mi nyüves fenéért gondolja azt minden zenei analfabéta, hogy őt bizonyíthatóan ugye, ez a szemét rendszer mindennel átverte csak a zenével nem. Az igazi Jazz tudod faszfej, a politikáról szól és mint ilyennek már a nevét is kilúgozta és ellopta az állam. Nincs itt műfaj amit ki ne sajátítottak volna kiszolgálni a kamu ízlésedet csupán ez a "szar"!
Életem legnagyobb tragédiája és egyúttal a leg felemelőbb érzése, hogy egy olyan néposztály zenéjét játszom akiknek nem telik zenehallgatásra sem, nem hogy hangszert vegyen magának. Az állami kultúra elfeledkezett róluk a kamu heti egy énekórával és a digitális matyó néphülyítéssel.
Én is ebből a néposztályból jöttem. Itt nincsenek senkinek i.pod ketyeréi és HI FI luxus lejátszói. Egész egyszerűen nem telik. Ezek az emberek éheznek és a maradék reményük is szertefoszlott az alsó néposztályban.
Idiótát és analfabétát csinált belőlük az átveréses közkultúra.
Az, hogy egyes külföldi vezető zenei körökben ezért egzotikus muzsikának számítanak a lemezeim az csak tetézi a bajt.
Így lehetővé vált, hogy legyen egy képviselőjük a letagadott néposztályban. "Normális" esetben ez a zene nem is jöhetett volna
a világra, hisz piacképes közönség híján ki kellett volna halnia. Harcolnak is ellene a "magyar kultúra" serény lezsírozott lovagjai rendesen! Majd bele döglenek a letagadásba és eltakarításba.
A gagyi biznic' művészet sértett államnyaló képviselőinek ez mindig is csak szar zene marad.
Innen tudhatod, hányadán állunk.
A kedvencem mikor kihajítottak a Magyar televízióból, még egy igazgatócska is utánam kiáltott: "a faszom se hallgat ilyen zenét". Idegesítő is lehettet szembesülni egy olyan művészettel amitől ezeknek ma is félni kell.
Ha ezt az egészet felfogod, esély nyílik arra, hogy kimenekülj a zenei kirablásod szisztematikus csapdájából.
Ennek jótékony mellékhatásaként lehetőséged van rendes embernek lenni.
|
Ezúton köszönöm azoknak akik nem elégedtek meg az ingyenes letöltéssel és megrendelték a CD-t, és kifizették.
|
George Bátonyi Group :
Üvegpest Zenekar :
Üvegpest Jazz- Rock Trió |
Üvegpest Zenekar |
Üvegpest Veto Action |
További érdekességek: www.uvegpest.hu
Zita :
Különóra az élet iskolájában |
Kihajoló Ének |
Casting /Ez a hazám.../ |