Különóra az élet iskolájában 1CD

1.És mégis
2. Sors
3. Az idő
4. Esély
5. Megoldás
6. Felvettek a világegyetemre
7. Himnusz II.

Különóra az élet iskolájában 2CD

1.Karrier
2. Különóra az élet iskolájában
3. A forradalom etikája
4. Világ
5. Kilakoltatás
6. Érték
7. Végállomás
8. Gyrorsabban

1991

1991 szörnyen rég volt. Akkoriban készült ez a lemez.
Az első olyan felvétel Magyarországon, amely nem magnószalagra rögzítettek. Ez valóságos forradalomnak számított. Nem voltak mobiltelefonok, videó, és nem létezett internet sem. „Nyugati” stúdió berendezések is csodaszámba mentek. Bár ki, bár mit hazudik, ez volt a legnagyobb költségvetésű magyar lemez, mind a mai napig, mely nem állami hátszéllel készült. Akkoriban a hangrögzítés állami monopóliumai épp csak recsegtek. Akinek „bakelit” lemeze volt nem igen nézte jó szemmel a „zsűrizetlen” technikát és a fiatal „önjelölt művészecskéket” sem.
Farkas Zitából, természetesen „elfelejtettek” sztárt csinálni. Az egész generációját levegőnek nézték a nagy kapkodásba. A rendszerváltás, a művészetben és a zenei életben is elmaradt. „Ki mit tud”, már nem volt, hisz a hatvanas évek nyerteseinek nem volt érdeke, hogy saját magán kívül, további tehetségeket fedezzen fel, -  kölykeinek meg még, nem kívánta átadni „zsűritagként” a pártállami művészeti feldolgozásokat és családi egyvelegeket, valamiféle kereskedelmi show műsorban.
Zita letagadott dalai, hűen és torzításmentesen csengik vissza az eltékozolt 20 évet, amelyet a Magyar dalművészet örökre kidobott az ablakon. Mintha csak a múlt héten énekelték volna ezt. Véres tükre annak, hogy a társadalomban semmilyen változás nem történt idelent. Egy generációval, nyomtalanul fizették ki egy politikai illúzió árát, miszerint: a diktatúra megalkuvó művészeti elitje, kegyeltje maradhat az új politikai, többpárti nomenklatúra kiszolgálása folytán, az egykor protekcióval és szerencsécskével összehalmozott „sikerének”, mely a nosztalgikus közönségén és a régi diktátor iskola infúzióján andalog. Ezek itt aztán tisztes „zenei vállalkozók” is lettek, valami párt színpadán, politikai ricsaj és választás előtt, húzhatják a talpalávalót.
A Rock, a Jazz forradalma eladható giccsé vált. Külsőségekben jelen van, mint divat, mint ruházkodás, mint olcsó és megfizethető sikk. A műfaj elkorcsosult tragédiáját ma is egzisztenciális összeomlással jár, feszegetni. A hippi mozgalomtól eljutni az Armani öltönyig, de könnyen ment azoknak, akik ma is törvényt ülnek a mi pénzünkből, felettünk. Az egyetlen érv, ami a szájukból elhangzik, az, hogy „savanyú a szőlő” azoknak, akik irigylik őket. Szerintük: sok pénzért minden zenész, áruló! Ez megdöbbentő!

Zita azonban, nem egyszerűen énekes!
Ezt sokan nem értik, vagy, ál-nem értik. Ha egy kicsit is becsületesebb lett volna a Manager-máztól átitatott társadalmi zenei elosztó, ma neki kéne ott lenni, ahol mások egymásra mutogatnak. Nem pusztán arról van szó, hogy tehetsége és becsületes járhatatlan szorgalma, piacképtelen kitartása, - fölé emeli a világ operaházainak. Generációjának sorsa az élete konok lenyomata.
Ezek nem egyszerűen „kis demó nóták”! Nem is érti senki ezeket a történeteket. Egy-két, ismerős, belekattint a dalokba azt tovább is megy, minthogy ezt a szellemi tragédiát értékelni kellene. Szemérmesen, hallgató-cinkossan, elfordítja fejét. Igen. Megöltétek!

A szituációt ahhoz tudom hasonlítani, mikor a kis fecskének azt hazudják, hogy ő mindig is gyalogolt. A tévében nézi a „nagy gyalogló show-t” és a legjobban gyalogló fecske díjat kap.
Néhányuk, ugyan még emlékszik, hogy a nagyapja az eresz alatt lakott, de hiszi is, meg nem is. Ehhez, ki kellett irtani az igaz generációt, akitől látni kellett volna a „fészbukos” „Jutubos” MP3 utódoknak, hogy kell repülni.

Félő, hogy ezeket a zenéket „technikailag” elemzi valami nyolc diplomás analfabéta. Nem is érti majd, mit kéne ezzel kezdeni. Műfaját tekintve ma is kategorizálhatatlan korszakalkotó „izé” ez. Na hagyjuk…

Az viszont világosan látszik, hogy a valós szellemi örökség, e dalok után nem múlik. Ha valamikor egy nemzetközi bíróság, vagy egy földöntúli ítélőszék, felemlíti ezt a szörnyű kort, a hidegháború nyomtalannak hitt veteránjai kiáltanak itt. Itt vannak hát a kiválasztottak a megválasztottak helyett. Szerencse, hogy voltak köztünk akkora énekesek, mint Farkas Zita, még ha élve el is voltak temetve.

Kihajoló Ének

1.HajnalVan
2. Álom
3. Utolsó Ősz Magyarországon
4. Kihajoló Ének
5. Maradok Örökké
6. Semmiségeim
7. Boldog fogok lenni
8.Eltévedni
9.Első szerelmem esküvője
10. Kápolna

1989 December 4-én készültek az első felvételek. 1990 nyarán fejeződtek be. Magyarország újkori történelmének leg tragikusabb dátumai ezek. Az elcsalt forradalom néhány hónapjáé. Akkoriban a zene ipar árulói már a hátunk mögött tudták, hogyan fogják szétlopni a pop ipart.
Az egykori állami privatizőrök akik elcsórták a Hungarotont (komcsi állami monopol hangvállalat) és beolajozták a politikailag beszervezett rokonaik új (kapitalista)világ béli karrierjét, hihetetlen pénzel tagadták le azt a generációt, aki nem illett a „jövőképbe”. Az öltönyös úr, ki Bartók életművének kezelési jogával is kérkedett, erre a lemezre egy millió forintot kért. (Havi fizetés 3200 Bruttó forint)
Farkas Józsi bácsi zuglói kislánya soha nem tudta kiadni ezt a lemezt. Szponzorért hiába kajtatott, egyszerűbb lett volna, ha az úri ficsúrok kimondják a szörnyű igazságot: SOHA nem akarnak minket látni, mert élő tanúja vagyunk a független Magyar zenének. Akkoriban mindenki tudta, hogy halálra kell ítélni azt a generációt aki nem akar nyugati sztárocskákat utánozgatni és a saját egyéni útját akarja járni.
Zitának is ajánlgatták a kétes karriert. Soha nem azt firtatták, hogy tehetséges, hanem azt, hogy nem akar úgy csinálni kirakott bájakkal, ahogyan „piacképes”. 
Nem voltak mp3 lejátszók, nem volt mobil, Net, és nem létezett CD. Mocskos elnyomott ország voltunk amely „cinkes” politikusai és áruló elitje, pont ebben a pár hónapban osztotta egymásnak a kártyákat. Ki a francot izgattak ekkor a fiatal tehetségek…
MA MÁR TUDJUK. Akkoriban irtották ki egy nemzet vagyonát, a lelkiismeretével együtt. Onnantól mészárolták le a magyar munkásokat, földműveseket, csak azért, hogy a magyar belvárosi „elit értelmiség” megőrizhesse bebiztosított helyét. Ez a húsz év rettenetes igazsága, hogy mindenki csak azt kérdezi: MIÉRT hagytuk, miért nem csináltunk semmit???! Nos, aki „csinált” az oda jutott hova jutatták, mert nemzetének szószólója lett. Hülye lett volna egy akkori „sztár” engedni ezt, hisz ha megértik dalait, ma nem ez a világ van! Akkor még azzal hülyítettek minket, kik ezt a zenét tagadták, hogy majd úgy élünk 2010-re, mint Bécsben az osztrákok.
Ez a lemez, ezek a dalok, ha „kulturális államtitkárokon” múltak volna, már nem is léteznének. Öltek is rendesen minket. Soha azt nem tudhattuk mi lesz az ára annak, hogy nekimentünk ezeknek. Az utolsó pillanatban disszidálhattunk volna állami „ajánlással”! Még egy pár hónapig volt fizikailag „vasfüggöny”. (Lélekben most is ott van)
Zita itthon maradt. Világsztár lett volna egy értelmes országban! Lehet ezen egy kicsit vihorászni „szkepic” értelmiségi körökben, de a tények hihetetlenek és az Isteni csoda is megtörtént. Előkerült a zenei bizonyíték.

            A 20 éve rejtegetett felvételek egy 180 forintos magnókazettáról kerültek feldolgozásra. Csoda, hogy megmaradt. A hangfelvételeket akkoriban „véletlenül” letörölték a „nagyfiúk”. A lemezborító festmény évekig hentergett egy raktárban, mely a magyar képzőművészet legnagyobb alakjának (letagadott) munkája. Az ország legnagyobb hangmérnöke készítette a felvételt, otthon a pincében, egy sztereo video magnóra, mely tönkre ment. A lemez publikálásában a magyar kortárs zeneirodalom (letagadott) alakja segített hátrakötött kézzel.
„Protekció” híján minden hiába volt.

            Mégis megmaradt. Így akarta az Isten. Ez lett a sorsa. Bár látszólag csupán kis „szóra sem érdemes” lemez- demo, lélegzetelállító ma is, nem hogy az akkori politikai légkörben!!! A bőrét vitte vásárra, aki ebbe becsülettel benne volt!

            Ez a lemez méltó előfutára és nyíl egyenes útja volt, a független Magyar dalművészet legnagyobb lemezének, melynek címe: Különóra az Élet iskolájában.  Zita művészete alapjában rengette meg a letagadott generáció megtaposott földjét. Zenéje ma is aktuális. Rémisztő, felemelő, tanúja egy korszaknak, melynek meglétét nem szalonképes firtatni ma sem.

Ez a hazám!

1.Járom az utam
2. Fiu a házból
3.Hazudnak a dalok

1997

1997-ben aztán az úri fiúk hamar megtanították minden földönfutó becsületes művésznek, hogy mi is az a CASTING!
Másra se járt az ember ha nem volt "rokon" mint Casting-ra!  Itt azzal az ismert cenzúrával fogadtak mindenkit a régről jól ismert arcok, hogy már csak régi bevett Magyar számokat lehet játszani, mert a "forradalom már nem trendi" és lement. Itt nem lesz változás. Európa újra csendes.
Akkoriban végképp világossá vált, hogy  egyetlen reményünk egy nemzetközi bíróság, valamilyen utókorral, és egy fejhallgatós tényleg független külföldi bíróval, mind egy szálig elcsodálkozva, hogy ezt ugyan kik tehették? Kik irtottak ki egy egész művész generációt? Hogyan adták el egy nép spontán dalait, üveggyöngyért és tüzes vízért?